Fogyó napok
Mint egy nyitott szívvel szétszórt szerelem
Egy fékevesztett ésszel élt érzelem
A tudattalan állapot behúz magába
Ez elfogyó napjaim örök magánya
Kettős öröm
Kettős öröm
Lelked suhanása az éjben
Mint megannyi lihegés a kéjben
Simogat a szél, ha hozzám érsz
Nem állok ellent, bármire kérsz
Ki tudja?
Ki tudja?
Ki tudja? Tán a hajnali szél
Aki magányomban hozzám beszél
Vagy a kora esti sötét
Ki rám teríti köntösét
Még mindig
Még mindig
Elmém szülte képben látom, hogy Velem vagy,
Búskomor éjszakáimon Te vagy a csillag.
Az ébredés határán, az éjszaka hajnalán
Tudom, hogy szerelmed igaz, nemcsak “talán”.
Érzéki nem
Érzéki nem
Várom a reggelt, amikor újra láthatlak
Vágyom a hangodra, ahogy rám hatnak
Hisz lelkem görbületeit csak én ismerem
Szívemben ott bujkál a rajtra kész szerelem
