CSEND…
Séta közben a lábam elé
hulló sárga falevél,
mit aztán azonnal tovafúj a szél.
De nyomában már ott egy másik,
és ő is ugyanúgy incselkedik, játszik,
majd valahol teljesen máshol,
– otthonától távol – földet ér.
Esőcsepp kopogása az ablakon,
egy borongós őszi napon.
Miközben én a szobában,
– meleg takaróba burkolva –
hagyom, hogy egy könyv
elvarázsoljon, és képzeletem
szabadon szárnyaljon,
minden egyes elovasott lapon.
A ropogó tűz dallamára táncot
járó kecses lángok.
Kik szorosan összeölelkeznek,
miközben fekete füstté lesznek,
és együtt a semmibe vesznek.
Egy szívből jövő kacaj,
egy jóízű nevetés.
A csak úgy a
semmibe meredés.
Két szempár, ami
egymásra pillant,
majd zavartan félrenéz.
Szó mely ki nem mondatott,
hang, mely bent rekedt.
Nekem ez mind hozzátartozik
a csendhez.
Lyrics by: Kónya Júlia 2016.02.18 (Csütőrtök)
